HÍREK

Vártól-várig túra a Karancs-Medves vidéken

2024. március 24-én ismét felhúztuk azt a bizonyos túracipőt a kolisokkal (szám szerint öt lány és két fiú), hogy meghódítsuk „Görbeország” (azaz Nógrád) legmagasabb csúcsát, a Mikszáth Kálmán által egyszerűen csak „Palóc Olümposznak” nevezett Karancsot (727 m). Az ide felvezető piros háromszög jelzés már sejttette velünk, hogy ez a „művelet” bizony nem lesz gyalog-galopp. (Ezek a jelzések legtöbbször valamilyen csúcsra, kilátóhoz visznek fel, azaz meredekek, kaptatósak.)

Gyönyörű tavaszi napsütéses időben vágtunk neki utunknak, amely csalóka módon kezdetben alig emelkedett valamit, majd az egykori, mára már felhagyott kőbánya épületeit mellőzve bizony kimutatta a „foga fehérjét”. Így nem csoda, hogy mindenkinek jól esett a Tőke-kút (másik nevén Elemér-forrás) hűsítő vize, éppúgy, mint a hegycsúcs alatti utolsó pihenőhely padjai.

A szemből jövő két quad-os viszont már kevésbé volt örvendetes látvány, nem beszélve a maguk után hagyott kipufogógázról…

A kilátóba felérve csodálatos, 360-as körpanoráma fogadott minket, mintegy kárpótolva a csapatot a fáradalmakért. Még az Alacsony-Tátra havas gerincei is látszódtak szabad szemmel. Pihentünk, ettünk, ittunk, s feltöltődtünk energiával.

Innen nagy szintvesztéssel járó meredek ereszkedés vette kezdetét Somoskőújfaluig. Közben csodáltuk a már kinyílt vagy kinyílni készülödő virágokat (kankalin, hérics, odvas keltike), és „mellre szívtuk” a valóban kristálytiszta levegőt. 

A falut a sárga sáv jelen elhagyva, érintve az egykori bányavasút műemléki oltalom alatt álló alagútját (a „Tunel”-t), Salgó várához jutottunk fel, amely 625 méteres magasságával Magyarország egyik legmagasabban található és viszonylag épségben álló középkori várromja. Itt felolvasást hallhattunk a vár történetéről, a történelemben játszott szerepéről. A várhegy nem csak a „Nógrádi vártúrák” pontérintő túramozgalma, de a „Karancs-Medves csúcsai” elnevezésű túrának is. Itt is hihetetlen szép kilátásban volt részünk: nyugaton a nemrég megmászott Karancs, dél felé fordulva a Mátra hegytömbje szinte karnyújtásnyira, északon a Felvidék hegyvonulatai, előtérben következő úti célunkkal, Somoskő várával.

A vár bejárása után Eresztvény (e név is utal az egykori bányászati tevékenységre) felé vettük utunkat, és a Medves-fennsík keleti peremét érintve, kellemes sétaúton, az alig csordogáló Petőfi-forrást elmellőzve jutottunk le Somoskőbe. Ez az emlékút nagy költőnk nevét viseli, hiszen Petőfi 1845 júniusában eltöltött itt pár napot, amit „Salgó” c. költeményében meg is örökített. (A várhegy szikláján egy hatalmas márványtábla hirdeti ottjártát.) 
Nem csak a cipő, de bizony az idő is szorított már minket, el kellett érni a buszunkat, ami Salgótarjánba vitt. Így a trianoni határon álló somosi várra sajnos már nem maradt időnk, csak távolból tudtuk megcsodálni. Ellenben megfogadtuk, hogy már csak evégett is visszatérünk ide, erre a páratlan szépségű, látnivalókban igen gazdag vidékre, s akkor a Medves-fennsíkja sem marad majd ki!

Megyeri László
tanár

További képek is megtekinthetők az alábbi fotóra kattintva: