HÍREK

Kispestről Budára


Az idei tanévben sem maradhatott el a szokásos szeptemberi kirándulásunk, 28-án 43 kollégista 4 tanár kíséretében Budára vette az irányt, hogy a sűrű hétköznapokból kiszakadva egymás társaságában és szép környezetben töltsön el egy kellemes napot.

Első programunk vezetett séta volt a Budavári Palotanegyedben, ahol a terület történetéről, érdekességeiről meséltek nekünk nagyon élvezetesen. Egy kis gyaloglás és buszozás után értünk fel a Normafára, ahol a gyönyörű panorámát élveztük és a friss levegőt, amihez nem vagyunk hozzászokva. A játszótéren még a középiskolás korosztály is jól érezte magát, majd következett a János-hegyi Erzsébet-kilátó, amit kellemes erdei sétával értünk el. A kilátóra majdnem mindenki felment, mert érdemes megnézni a várost és a környezetét. Csoportképünk is itt készült.

A kirándulás utolsó állomása a Gyermekvasút volt: a Virágvölgytől a Széchenyi-hegyig utaztunk nagyon kellemes időben. A nap talán legfelszabadultabb percei ezek voltak, így hallgathattuk útközben AC/DC -t, közvetlenül Bogyó és Babóca után. A kamaszkor nagyon szerethető,  néhol ellentmondásos érzései…

A tavalyi alkalomtól eltérően nagyon szerencsések voltunk, az időjárás is nagyon kegyes volt hozzánk, gyönyörű napsütésben nagyon tartalmas, emlékezetes napot tölthettünk a Várban és a budai hegyekben.

Schütz Edit 
kollégiumi nevelőtanár

További képek is megtekinthetők az alábbi fotóra kattintva