HÍREK

Ha a nyárnak menni kell...

A diákoknak meg jönni, költözni, el otthonról, be a kollégiumba, és megkezdeni egy új tanévet, elindulni az új kihívások útján.

A nyár kis időre búcsút int felénk, még kacérkodik egy kicsit, de a lábunk reggelente már érzi a közelgő ősz leheletét. A diák pedig már pakol, bőröndöl, mert menni kell, hiába a napsugarak még hívó melege.

Augusztus 31-én a 4K zöld ajtaja is kitárult, s fogadta a régi és új tanulókat. 64 diák költözött be az új tanévre, 22 új és 42 régi „motoros”. Nagy batyukkal érkeztek, hozták a sütis dobozokat, zacskós leveseket, befőtteket – soha nem lehet tudni, mit hoz a kollégiumi lét. Lebiggyedő szájat, mosolygó szemet, sok-sok barátot? Még sok minden talány, de az idősebbek majd kioktatnak mindenről, választ adnak a nagy kérdőjelekre.

Nyüzsgött a nap, ismerkedésektől volt hangos a folyosó, hogy te ki, és te, no, meg hogy honnét és melyik suliba. Ilyenkor még nagyban él a szülői aggodalom, hogy jó helyen lesz-e a csemete, kikerülve a szigorú szülői tekintet alól. Aztán a házirend igazolja, hogy nem lehet egész nap a nagyvárosban csak úgy lófrálni, figyelünk diákjainkra, tanulmányaikra. Korrepetáljuk őket, izgalmas programokkal bizonyítjuk, hogy a 4K óvó, figyelmes környezet, s kifizetődő választás volt. A többi? A többi pedig a diákokon múlik, a nagy utak, a nagy választások mezsgyéjén. Mi még vezetjük a kezet, de meg kell tanulni az önálló írást, tiszta fejjel, meleg szívvel.

Ehhez már csak annyit mondhatok: Isten hozott mindenkit a 4K-ban! 

GSZ

2017. augusztus 31.