HÍREK

Hol a világ közepe?


Ha eddig nem tudtuk volna, most már igen: a világ a 19. századvégi paraszti életben a szerelem körül forgott. Ez ügyben az élet mit sem változott, így volt ez korábban is, és így van ez most is.

Október 18-án utunk a hamarosan bezáró Néprajzi Múzeumba vezetett, ahol interaktív néprajzi jelolvasó gyakorlaton 13 kisfaludys diák vehetett részt A magyar nép hagyományos kultúrája cím? állandó kiállításon.

Miel?tt beléptünk volna az állandó kiállítás területére, a gyönyör? épülettel ismerkedtünk, ami nem erre a célra épült, korábban a Legfels?bb Bíróság székhelye volt.

Kezdésként képzeletben megpróbáltunk beszélgetést kezdeményezni a gyönyör? népviseletbe öltözött fiatalokkal, akiket itt bábuk hivatottak megjeleníteni, és mivel válaszolni nem tudtak, viselkedési, öltözködési szokásaikat Joó Emese múzeumpedagógus közvetítette. Megtudtuk, hogy nemzetiségt?l függetlenül közös a leányok élénkpiros ruházata, ami a fiatal vér színével függ össze. Azt is tudjuk már, hogy a szépségideál változott az évek során, ma már más testrészüket hangsúlyozzák ki a lányok.



A kiállításon továbbhaladva, a malomnál ültünk le, ismert népdalokat - ma gyerekdaloknak nevezzük ?ket -, próbáltunk dekódolni. Itt is érvényes a kiállítás címe: minden a szerelemr?l szólt, még ha virágnyelven is. Az ismert gyerekdalok (Bújj bújj zöld ág; Éva szívem, Éva; Boci boci tarka; Ég a gyertya, ég) valódi jelentését ismerve már  biztos: ha ezeket a dalokat újra halljuk, mosolyunk nem a gyermeki ártatlanságnak szól.

A kiállítás utolsó helyszíne egy paraszti ház belseje volt, Joó Emese segítségével tudtunk meg többet a paraszti életmódról: a tisztálkodási, étkezési szokásaikról, a mindennapi életükr?l. Kézbe vehettük a sulykot, megismerkedtünk a korabeli vasalóval (fából készült), és a foklával, amit a helyiség megvilágítására használtak. Mai használati tárgyaink (dezodor, szív alakú lufi) ?sét sikerült beazonosítanunk: rozmaringos víz, mézeskalácsszív. A hajszárító, napkrém, a papucs, és az óra el?djét a régi paraszti kultúrában nem találjuk meg.

A foglalkozás 90 perce gyorsan elröpült, a Kossuth téren még megálltunk egy kis fotózásra, aztán indultunk, mert a Kollégiumban várt a vacsora…

Schütz Edit
tanár

2017. október 18.