HÍREK

KARESZ mérlegre áll

Bizony ám, s?t büszkén teszi, elégedetten, kifáradva az idei év 4K-s programjaitól. Amib?l volt b?ven! A színházakba kiglancírozva peckesen lépkedett, a sportversenyeken szívesen izzadt. Közben gy?jtögetett, sok-sok KARESZ-pontot, élményekkel gazdagodott, szélesedett a látásmódja, hogy zenehallgatás, telefonos mélymerülés helyett a világ több lehet?séget kínál, csak esélyt kell adni, hogy Pierre Anton végre elhagyja a szilvafát.

A tanév véget ért, június 12-én a Záróra elnevezés? utolsó programunkon pedig visszatekintettünk, mit adott nekünk a 2017/2018-as tanév. Mindenki egy évvel öregebb lett, magasabb és bölcsebb, minden 4K-s egy évvel el?rébb haladt céljaiban. Ez a mérlegelés záróeseménye is, ki mennyit tett önmagáért, a közösségért, hisz oly kicsik vagyunk, nem élhetünk egymás támogató ereje nélkül.

A dicséretek helye is ez, amit tanulóink vívnak ki szorgalmukkal, a versenyeken történ? szerepléseikkel, a kollégiumi környezet szebbé tételével. Igazgatói dicséretben részesült: Kis Bernadett, Kiss Boglárka, Radó Richárd, Rádi Csaba, Balla Melinda, Vízhányó Renáta, Adorján Róbert, Fekete Soma, Foki Vilmos, Frech’ Lili, Földi Tibor, Horváth Krisztofer, Maku Bálint és Rakonczay Bence. Gratulálunk nekik, büszkén képviselik a 4K szellemiségét.

Az idei tanév rendhagyó volt az „Év kollégistája” választás szempontjából, ugyanis a kollégium választópolgárai a 10 legtöbb KARESZ-pontot gy?jtött diák közül ikszelhettek. Volt, aki csúcsra tört, és 210 pontot könyvelhetett a neve mellé. Járt is a két szép jutalom Adorján Róbertnek, aki méltán érdemelte ki az „Év kollégistája” címet, közösségért végzett munkájával megnyerte a többség szívét.

Az év lezárult és egy korszak is, mindenki Rozika tanárn?je 42 év tanítás után nyugdíjba megy. És ezt nem lehet szó nélkül, pontosabban millió köszönet nélkül hagyni. Hetek óta készült a diákszív, videóval, fotóalbummal, hogy a tanárn? soha ne felejtse, hol van a 4K, ahová mindig visszavárjuk, akár csak egy beszélgetésre vagy egy matekkorrepetálás erejéig. KARESZ megköszön neki mindent, mert mindennek megvan az ideje, a pihenésnek, hiszen mégis csak itt a szünid?, vár a napfény, az a kacér, éget?, a víz, a pezsdít?, hogy már csak ezért is, jobb a földön, a szilvafa ücsörg? ága helyett.

Gergye Szilvia
tanár

2018. június 12.