HÍREK

Színházlátogatás - A nagy Gatsby

2020. február 11-én útnak indultunk, hogy a Vígszínházban megnézzük az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte előadást.

A Vígszínház 2019. szeptemberében mutatta be a darabot, F. Scott Fitzgerald műve nyomán a színpadi változat zenéjét Kovács Adrián komponálta, szövegkönyvét Vecsei H. Miklós írta, dalszövegeit Vecsei H. Miklós és ifj.Vidnyánszky Attila jegyzi, aki egyben az előadás rendezője is.

Az előadás díszlete figyelemre méltóan idézi meg a 20-as évek Amerikáját, az art deco világát. Itt és a forgószínpadot sokszor használva, az utcán játszódik a történet, amit sok feldolgozásból is ismerhet a néző. A regény szerint a szegény származású, Jay Gatsby eszközökben nem válogatva gazdagszik meg, hogy régi szerelmét, a gazdag Daisyt visszahódítsa. Daisy a felszínes és üres, de csillogó társasági élet folytatását választotta a házasságkötésével, majd gátlástalanul cserbenhagyja az egyetlen embert, aki igazán szerette, Jay Gatsbyt. A darab az amerikai álom visszásságait vizsgálja: a hirtelen meggazdagodás mögötti tartalmatlanságot.

Az alkotók mozgalmas, zenés partyba helyezték a cselekményt, amit folyamatosan zene kísér, a korszaknak megfelelő jazz és swing.

A főszereplőt Jay Gatsbyt Wunderlich József alakította hitelesen, Daisy szerepében Waskovics Andreát láttuk, figyelemre méltó volt Szilágyi Csenge a golfbajnokként.

Az előadás látványa, hangulata egyedi volt, jellemzően lendületes, a hangosítás azonban nem működött tökéletesen, ami megnehezítette a befogadást.

Schütz Edit

2020. február 14.